Jól fogy az i8-as

Napi húsz példány készül majd a 150 ezer eurós árú hibrid-csodából.

A BMW közölte: a váratlanul nagy siker miatt megkétszerezi az i8-as sportkocsijának tervezett gyártási kapacitását. Ezt a cég termelési vezetője jelentette be a BMW rendes éves eredmény beszámolóján. Az ok: sok országban akár fél évig is kellett eddig várniuk az ügyfeleknek a megrendelt kocsira, ami érthetően fékezte az eladásokat. A termelés-növelés a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eddigi 10 helyett néhány hét múlva már 20 i8-as készül naponta.

Az i8 iránti hatalmas érdeklődés még a céget is meglepte, hiszen a 231 lóerős, mindössze 1,5 literes háromhengeres turbós benzinmotor mellett 131 lóerős elektromotorral is hajtott tölthető (tisztán elektromos üzemmódban is üzemeltethető) sportkocsi ára nem olcsó: 149 ezer euróért kínálják az alapváltozatot.