Jelentős a túljelentkezés a Ford GT-re

Több mint 6500 rendelést adtak már le eddig a Ford idén érkező új szuper-sportkocsijára, a GT-re. A vevők olyan hosszú várakozással kell, hogy számoljanak, mint nálunk a szocializmus idején.

Nem elég, ha valakinek van fölösleges 850 millió forintja, ettől még nem lesz holnapra Ford GT-tulajdonos. A cég adatai szerint ugyanis eddig 6500 előrendelést adtak le a szuper-sportkocsira – viszont évente mindössze 500 darab készül majd belőle, így igencsak sokat kell majd várakozniuk a leendő vevőknek. A legnagyobb túljelentkezés az Egyesült Királyságban van, ahol majdnem 400 vevő regisztrált arra az évente érkező 20 példányra, amit az elosztási lista alapján a szigetország kap a GT-kontingensből. Ráadásul az új GT-ből közel sem fog annyi készülni, mint amennyit igényelne belőle a piac, sőt, annyi sem, mint elődjéből. (Az újjászületett GT első verziójából 2004 és 2006 között 4000 példányt gyártottak.) Így már most borítékolható, hogy a leendő vevők jó része hoppon marad. A Ford a szó szoros értelemben válogat a vevők között: kérdőíveket küld ki a jelentkezőknek, amelyből reményeik szerint kiderül, hogy ki mennyit használná az autót (azok lesznek előnyben, akik sokat mennek évente, mert mozgó reklámtáblaként funkcionálnak a cég számára), ki milyen jól vezet (mert a törött GT nem jó reklám) és ki mennyire elkötelezett rajongója a márkának.