Jaguarok a szomszédból

Komoly gyárat épít a Jaguar Land Rover csoport a szlovákiai Nyitrán.

Évente mintegy 150 ezer jármű készül majd abban az üzemben, amelyet 2018-ig épít meg a szlovákiai Nyitrán az indiai Tata tulajdonában lévő Jaguar Land Rover csoport. A 2800 embert foglalkoztató gyárban a tervek szerint évente 150 ezer példány készül a két patinás brit márka különböző modelljeiből. A beruházás értéke 1,37 milliárd euró.

A csoportnak a nyitrai lesz az első európai gyára a brit szigeteken kívül. Arról, hogy a vállalat hová telepíti új gyártóüzemét, idén februárban kezdődtek meg a tárgyalások a szűkebb válogatásba jutott országokkal, akkor Szlovákia mellett még Mexikó és Lengyelország is versenyben volt a befektetés megszerzéséért.

A Jaguar nyitrai üzeme a pozsonyi VW, a nagyszombati PSA (Peugeot-Citroen) és a zsolnai Kia után már a negyedik autógyár lesz Szlovákiában, amely már most is a világelsőnek számít az egy főre eső gépkocsigyártásban. Tavaly csaknem egymillió autót gyártottak Szlovákiában, ez már súrolta a meglévő autógyárak gyártókapacitásainak határát.