Itthon is romokban az újautó piac, a használtautó értékesítések viszont már szépen éledeznek

Ahogy a világ minden országában, úgy a koronavírus hatására nálunk is szinte megállt az újautó piac az év első felében. Használtautók terén is volt egy megtorpanás, de közel sem akkora, míg az újak esetén.

A koronavírus járvány ahol csak tudta, ott kétvállra fektette az autópiacot is. A magyar helyzet sem kivétel, viszont nálunk szerencsére nem teljes a leállás.

Egészen pontosan az újautó értékesítések (rendszámozás) terén 50 százalék a visszaesés áprilisban a tavalyi adatokhoz mérten, míg januárban ez az érték még néhány százalékos plusszban volt. Egyértelműen a magánszektor produkálta a legnagyobb leállást, míg a céges flották (a korábbi megrendelések miatt) tartották lényegében életben az ipart.

Teljesen más a helyzet a használtautók terén. Persze itt is tapasztalható visszaesés, de ez alig van túl a 20 százalékon, ami „békeidőben” borzasztó adat lenne, a globális folyamatok ismeretében viszont szinte a csodával ér fel. Vírus ide vagy oda, a magyarok akkor is szeretnek használt autókat eladni és vásárolni.