Itt az új Porsche 718 Cayman

A Boxster után középmotoros sportkocsijának kupékarosszériás változatát is megújította a Porsche: bemutatkozott a négyhengeres motorokkal szerelt 718 Cayman.

Már korábban bejelentette a Porsche, hogy a Boxster és a Cayman modellfrissítésekor nevet is vált a két típus. A 911 Carrera és a 918 Spyder mintájára a kínálat legkisebb modelljei is számmal jelölt nevet kaptak, a 718 Boxster után pedig most a 718 Cayman is bemutatkozott. A ráncfelvarrással új fényszórókat és nagyobb légbeömlőket kapott, a hátsó lámpák közti fekete csík pedig szélesebbnek láttatja az autót. A legkisebb Porsche választéka is hasonul a 911-eséhez, ezért mostantól a kupétetős kivitel lesz az alapmodell, és a nyitott tetős roadster a drágább változat, ezért míg korábban a Cayman 10 lóerővel többet tudott, mint a Boxster, most a 718-as széria típusai közül a Boxster lesz 25 lóerővel izmosabb, mint a Cayman.

A sorozatot pedig teljesen új motorokkal látták el. A 718 Cayman alapmotorja kétliteres, négyhengeres, de a Porsche hagyományainak megfelelően továbbra is bokszer hengerelrendezésű, turbós erőforrás, a teljesítménye 275 lóerő. A 718 Cayman S pedig egy 2,5 literes, szintén négyhengeres és turbós bokszermotort kap 325 lóerővel. A két henger elvesztését nem kell sajnálnunk, hiszen az előbbi is 380 Nm nyomaték leadására képes 1900 és 4500 közti fordulatszámon, az utóbbi esetén pedig 420 Nm-rel számolhatunk, hasonló tartományban. A 718 Cayman így 4,7 másodperc alatt gyorsul fel nulláról százra és 275 km/óra a végsebessége, az S kivitel esetén 4,2 másodperc és 285 km/h ez a két érték a hétfokozatú, duplakuplungos PDK váltóval, de hatsebességes kézi is elérhető.

A 718 Cayman ugyan valamivel gyengébb, mint a 300 és 350 lóerős 718 Boxster, de kezesebb nála. A Porsche mérnökei ugyanis keményebb rugókat, feszesebb lengéscsillapítókat, szélesebb hátsó abroncsokat és közvetlenebb kormányművet szereltek be a kupéba. Az új 718 Cayman fékjei a korábbi Cayman S-ből származnak, az új S kivitel pedig már a 911 Carrera fékjeit kapja meg. A kupémodell a Porsche új stratégiája szerint most először olcsóbb lesz, mint a roadster, az értékesítése idén nyáron kezdődik.