Itt az elektromos M-es BMW hang, amit maga Hans Zimmer alkotott meg

A BMW nem kisebb embert, mint a híres zeneszerzőt, Hans Zimmert kérte fel az elektromos M-es hangzásvilág megalkotására. Az i4 teljesítményre kihegyezett változatának a hangja már meg is született!

Az elektromos autózás térnyerése manapság már komoly mértékben érinti a teljesítményorientált modelleket is. Sőt, a hajtás sajátosságaiból eredendően leginkább az erősebb kategóriákra fektetnek nagy hangsúlyt a gyáriak, így például a BMW is bejelentette, hogy kapható lesz M-performance kivitelben az i4 elektromos autójuk.

Na de a sportos élmény valahogy csak nem akar összejönni megfelelő hangzás nélkül, így érthető, hogy erre kimondottan odafigyelnek a nagyobb gyártók, azaz ma már külön részleget tartanak fel arra, hogy digitálisan megalkossák a kocsi hangját. A BMW ezt nem aprózta el, és a neves zeneszerzőt, Hans Zimmert kérte fel arra, hogy segítsen valami ütőset kitalálni. Most ezt a búgást hallhatjuk a BMW kedvcsináló videójában (a legvégén).

“Minden BMW-nek megvan a maga karaktere, ami tükröződik abban a hangban is, amit hallat magából”- mondta Zimmer. “Tehát az elektromos meghajtású BMW M modelleknél olyan vezetési hangot fejlesztettünk ki, amely hat az érzelmekre és kiemeli a vezetés élményét, azaz azt érjük el, hogy a nagy teljesítmény még nagyobb intenzitással érezhető legyen vezetés közben.”

A BMW egyelőre nem árult el technikai részleteket, de egyes gyári híresztelések szerint nagyjából 530 lóerős teljesítményre és 4 másodperces százas sprintre számíthatunk a combosabb i4 variánsok esetében.