Itt a kisebb Tesla, a Model 3

Bemutatta kínálatának harmadik típusát a Tesla, a Model S-nél kisebb Model 3 kedvezőbb áron teszi elérhetővé az elektromos autózás előnyeit.

Nagy várakozás előzte meg a Tesla legújabb típusának premierjét, hiszen a kereskedések előtt sorban álltak azért, hogy az elsők között adhassák le megrendelésüket az újdonságra. A Model S és a Model X után megjelenő Model 3 egy középkategóriás típus, így a BMW 3-as sorozat piaci ellenfelének számít. A formája a korábbi típusok továbbfejlesztésével született, de látványos különbség, hogy a Model S-sel ellentétben nincs fekete hűtőmaszkja, így még inkább futurisztikus hatású.

Az utastér is a jövőautókat idézi, a kétküllős kormánykerék mögött nincs műszeregység, mindent a középen lévő óriási táblagépről lehet leolvasni, amely ezúttal nem álló, hanem fekvő helyzetű. A ferdehátú karosszéria könnyen pakolhatóvá teszi a csomagteret, és az utastérben is kényelmesen elférnek öten, a hajtáslánc és az akkumulátor ugyanis nem foglal sok helyet. A Tesla egyelőre nem árult el részleteket ezekről, csak annyit tudni, hogy a Model 3 alapváltozata is hat másodperc alatt gyorsul fel nulláról százra, önvezető módja is lesz, és egy feltöltéssel akár 350 kilométer megtételére is képes. A gyorstöltés ehhez a típushoz is használható, és Elon Musk, a Tesla alapítója szerint az idei év végére megduplázódik a gyár által telepített gyorstöltők száma.

A típus ára 35 ezer dollárról indul, és ennek tudatában ezerdolláros letéttel már 115 ezren megrendelték az újdonságot. A szállításra azonban még várniuk kell, az első példányok ugyanis 2017 végén kerülnek az amerikai vevőkhöz, Európába 2018-ra jut el a Tesla Model 3.