Itt a Fiat Linea utódja!

Az isztambuli autószalonon mutatta be a Fiat az Aegeát, amely a Linea utóda lesz. Az újdonság egyben azt is jelzi, milyen lesz új Bravo.

A következő generációs Fiat Bravo alapjaira épül és dizájvilágában alighanem közös vonásokat is mutat azzal a Fiat fejlődő piacokra szánt újdonsága, az Aegea. Az isztambuli autószalonon bemutatott modellt Olaszországban tervezték ugyan, de már ebbe a folyamatba is bevonták a gyártót, a török Tofast. A gyártás és a forgalmazás idén novemberben kezdődik. Bár az Aegeát nem fogják minden európai országban értékesíteni (hiszen fejlődő piacokra szánt, visszafogott árú, lépcsőshátú típus), de hazánkba biztosan kapható lesz majd a 4,5 méter hosszú, 1,78 méter széles és 1,48 méter magas autó. A 2,64 méteres tengelytávolság meglehetősen tágas utasteret sejtet (például az előző generációs Volvo V70-es vonatkozó adata is éppen ennyi!), a csomagtartó pedig 510 literes. Vagyis az Aegea alighanem egy visszafogott árú, mégis nagyon tágas és jól pakolható családi autó lehet – ami komoly sikert jelenthet hazánkban. Az autóhoz két dízel és két benzines erőforrást kínálnak majd, 95 és 120 lóerő közötti teljesítményszintekkel.