Ilyen lesz az új Ford Mondeo

Nálunk még csak alig több mint egy éve kapható, de az Egyesült Államokban máris megújult az ott Fusion néven kapható Ford Mondeo.

2012-ben mutatta be a Mondeo új generációját az Egyesült Államokban a Ford, a tengerentúlon Fusion néven kínált modell azonban csak több mint két évvel később jutott el az európai piacra. Nálunk még újdonságnak számít, Észak-Amerikában azonban már most átesett az esedékes modellfrissítésen a típus. A detroiti autószalonon bemutatott modell új fényszórókat, hűtőmaszkot és lökhárítót kapott, a hátsó részen a lámpák és a közöttük lévő krómcsík jelenti az újdonságot.

A Sport kivitelt 19 colos kerekeiről, légterelőiről, fekete hűtőmaszkjáról és négy kipufogóvégéről lehet felismerni. Motorja 2,7 literes V6-os benzines, amely 330 lóerőt teljesít és 475 Nm a legnagyobb nyomatéka. Az utastérben két jelentősebb újdonságot találunk: az egyik a SYNC3 névre keresztelt infotainment rendszer, amely könnyebben kezelhető érintőképernyőt kapott, a másik pedig az automata sebességváltó választókarja helyett kínált forgókapcsoló.