Így frissült fel a Hyundai i40

Nem csak külsőleg, hanem technikailag is felfrissült a Hyundai i40. Még egy új dízel motor is belefért a modernizálásba.

Ugyan nem túl feltűnően, de azért kívülről is szépen tetten érhető a Hyundai i40 felfrissítése. Az új hűtőrács segítségével például jobban illik a jelenlegi palettába a modell, az új 18 colos felni garnitúra pedig csak szimplán jól néz ki.

Belül új színek jelentek meg, most már vörös árnyalattal is feldobhatjuk az összképet, illetve választhatunk egy komorabb szürke-fekete kombinációt is. Az ajtón a díszléceket hozzá igazították a műszerfal betéteihez, így tényleg egyben van az egész beltér.

Az eddig leírtaknál fontosabb a technikai frissítés. Az i40 ezzel a frissítéssel kapta meg a Hyundai SmartSense csomagját, ami az aktív baleset megelőző, magától vészfékező rendszert is magába foglalja.

A motorpaletta is bővült, megjelent az új Smartstream dízel család is a választható egységek között, egyelőre csak egy méretben. Jó hír viszont, hogy az 1,6 literes egység kérhető 115 és 126 lóerős kivitelben is, 4,6 illetve 4,7 literes átlag fogyasztással.