Hivatalosan is bemutatkozott a 7-es BMW frissítés

A gigantikus hűtőmaszkokról már egy ideje tudni lehetett, ám nem csak ez az, ami megváltozott a bajor luxuslimuzin esetében. Most hivatalosan is bemutatták, mit is tartalmazott a ráncfelvarrás.

Már az első kémfotó óta folyamatos téma a rajongók körében, hogy vajon az alaposan megnövelt hűtőrácsok előnyére, vagy éppen hátrányára váltak a 7-es BMW-nek. Nekünk nem tisztünk eldönteni ezt így nem is fogjuk. A hivatalosan bejelentett változásokról viszont igenis kötelességünk egy pár szót szólni.

Először is a hűtőmaszk mellett megváltoztak a fényszórók és a lökhárítók is. Hová lehet ezt még fokozni? Kérlek szépen az emblémák is nagyobbak lettek, mint eddig voltak.

A külsőségek mellett a belső értékekre is szántak időt a mérnökök, így például javítottak az utaskabin hangszigetelésén, illetve áttervezték a kormánykerékre ültetett gombok elhelyezkedését is. Az infotainment rendszer a legújabb BMW operációs rendszert kapta meg, mely az intelligens személyi asszisztens szolgáltatást is magába foglalja.

A motorpalettát sem hagyták változatlanul, a 750i modell például most már a 8-as szériánál leleplezett új fejlesztésű 4,4 literes 530 lovas V8-as egységet kapja meg.