Hivatalos fotókon a Bentley Bentayga ráncfelvarrás

Végre megérkezett teljes egészében a Bentley Bentayga ráncfelvarrás, melynek köszönhetően a luxus behemót érezhetően közelebb került a paletta újabb tagjaihoz.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a Bentley a Bentayga ráncfelvarrására készül gőzerővel. Most végre megérkeztek az első teljes értékű képek is néhány információval kiegészítve.

Ahogy azt már a kedvcsináló videón is látni lehetett, új rajzolatot kaptak a méregdrága SUV első fényszórói és bizony a hűtőrács is nagyobb, markánsabb lett. A leginkább feltűnő változások azonban a kocsi hátulján figyelhetők meg, itt ugyanis a jelenlegi márkaarculatba illeszkedő, a Continental GT és a Flying Spur modellek esetében is használt ovális lámpák váltották az eddigi szögletes megoldást.

A belső térben az új, nagyobb felbontású képernyővel megtámogatott infotainment rendszer számít igazi újdonságnak, illetve a szintén Continental GT eredetű kormány is ide sorolható. Mindezek mellett az üléseket is picit átdolgozták a gyáriak, illetve az ajtóburkolatok is szemmel láthatóan gusztusosabbak lettek. Ami még érdekesség, hogy a gyáriak elmondása szerint a hátul ülők most már 10 centivel nagyobb lábteret kapnak, ám azt nem árulták el, hogy ezt miként sikerült elérni. Az biztos, hogy a Bentayga nem lett hosszabb és a tengelytávon sem változtattak.

Ami szintén nem változott, az a motorpaletta, azaz továbbra is a négyliteres duplaturbós V8-as jelenti a „beugró” szintet, a csúcsváltozatok pedig a hatliteres W12-es egységgel lesznek szerelve ezentúl is.