Hivatalos a hír: visszatér a Camper

A jövő januári Las Vegas-i elektronikai kiállításon mutatják be az egykori legendás mikrobusz modern utódját.

Immár hivatalosan is bejelentette a Volksawagen, hogy visszatér a Camper. A legendás hippi-autójának új generációja jövő januárban mutatkozik be a Las Vegas-i elektronikai seregszemlén – mivel elektromos meghajtású lesz. Az első kerekeket hajtó elektromotor elől, közvetlenül a kerekeknél kapna helyet, míg az akkumulátor-csomag hátra, a padló szintje alá kerülne. „A Camper annyira ikonikus jármű volt a maga korában, hogy az új változatnak a lehető legjobban hasonlítania kell rá” – mondta Heinz-Jakob Neusser, a Volkswagen igazgatótanácsának elnöke. Ennek érdekében a dizájn három kulcs-motívumra épül: az autó orráig tolt A-oszlopokra, a széles, erős D-oszlopra és a rendkívül rövid orr-részre.