Hibrid hajtással is érkezik majd a Ford Ranger következő generációja

A Ford szóvivője megerősítette, hogy a gyártó haszongépjárműveit is utoléri a villanyosítás az elkövetkező években. Az új Ranger például már konnektoros hibridként is kapható lesz.

Egyre nagyobb erőfeszítéssel és költségkerettel törekednek a gyártók az emissziómentességre. Persze a teljes átállás nem következhet be sokaknál egyik napról a másikra, hanem első lépcsőfokként a hibrid modellek bemutatása tűnik járható útnak.

Ezt az utat járja be mostanság a Ford is, akiknek ugyan már van teljes értékű villanyosa is, a paletta átalakítása inkább hibrid irányba tolódik el a következő egy-két évben. Ez érvényes a haszongépjármű kínálatra is, melynek köszönhetően a Ranger lesz a következő hibridesített modellje a gyártónak.

Ezt a Ford szóvivője erősítette meg a Car Expert magazinnak. Az egyelőre nem nyert megerősítést, hogy a hajtáslánc miként alakul át, ám egyes feltételezések szerint megmaradhat alapnak a most is használt 2,3 literes benzines erőforrás és ezt egészítik majd ki egy elektromos motorral a mérnökök.

A Ford Europe tervei között szerepel az is, hogy 2026-ig a paletta teljes egészében villanyosítva lesz. Ez persze nem jelenti még azt, hogy a Ford innentől már csak az elektromos autók piacán lesz jelen, hanem úgy kell érteni, hogy ekkor már minden egyes modelljükhöz kínálnak majd hibrid vagy elektromos variánst.