Használt autókkal, köztük limitált különlegességekkel árasztja el a piacot a csődbe ment Hertz autókölcsönző

A világ legnagyobb autókölcsönző hálózatát lényegében padlóra küldte a koronavírus járvány. Akkora adósságot halmoztak így fel, hogy már nem tudnának újra talpra állni, ezért csődöt jelentettek és elárasztják használt autókkal a piacot.

A koronavírus járvány nem csak az autógyártókat hozta nehéz helyzetbe, hanem sok más céget is, akik valamilyen szinten a járművekkel és közlekedéssel foglalkoznak. Mind közül a legérdekesebb a világ legnagyobb autókölcsönzőjének, a Hertz-nek az esete.

A társaság ugyanis nem tudta kiheverni a teljes leállás miatti kieséseket, és már nem is lesz erre lehetősége, mivel csődöt jelentettek. A Hertz szóvivője szerint a 25 milliárd dolláros cég már 24 milliárd forintos adósságot halmozott fel a készletek állása miatt, így nem éri meg tovább működtetni, hanem felszámolják az egészet.

Ennek egy része, hogy a kölcsönzői autókat kiszórják a piacra és megpróbálják eladni őket. Ez már csak azért is érdekes, mert a kölcsönzőnek csak Amerikában több mint 500 ezer darab autó van a tulajdonában, ráadásul a használtautó piac is éppen gyengélkedik, az árakat a dömping pedig valószínűleg még inkább lefelé tolja majd el.

A sok „átlag” járgány mellett természetesen vannak különlegességek is, melyek most új gazdát keresnek majd. Ilyen például a 100. születésnapos limitált Corvette Z06 vagy az új Camaro ZL1, de számtalan másik pályanapozásra kölcsönözhető sportkocsi is szerepelt eddig a Hertz kínálatában.