Gyári vázlatokon mutatkozott be az elektromos Volvo XC40

A Volvo első saját elektromos modellje lesz a villanyosított XC40, amit most gyári vázlatokon már meg is nézhetünk.

A Volvo is úgy döntött, hogy fejest ugrik az elektromos autózásba. Szó sincs viszont különálló modellről (a Polestar 2 hivatalosan nem tartozik a Volvo palettájára), hanem inkább egy már meglévő SUV modellt villanyosítanak. Ez lesz az XC40 hangtalan változata, melyet most gyári vázlatokon ismerhetünk meg.

Ami azonnal feltűnik, az a hűtőmaszk lefedett helye, illetve az orrészbe rejtett parányi csomagtartó. Szintén árulkodó a hátulról készült rajz, itt ugyanis kiderül, hogy a „normál” XC40 üzemanyagbetöltő nyílásának helyére tervezték be az elektromos csatlakozót. A villanyos változatnak természetesen új felni is dukál jobb légellenállási tényezővel, amit most szintén lelepleztek a gyáriak.

A technikai részletekről egyelőre nem esett még szó, ám a szintén CMA platformot használó Polestar 2-ből kiindulva jó eséllyel az XC40 EV is a 78 kWh-s akkumulátor csomagot kapja meg, ami két, együttesen 400 lóerős elektromotornak biztosítja az energiát.