Genfben mutatkozik be hibridként is az új Skoda Octavia RS

A Skoda a Genfi Autószalonon leplezi le a Skoda Octavia RS legújabb generációját. Már azt is tudni lehet, hogy milyen teljesítményt tud majd leadni a hibrid hajtáslánccal.

A Skoda már március elején, a Genfi Autószalonon leleplezi az új Octavia generáció csúcsát, az RS kivitelt. Tényleg lesz hibrid is belőle, de a sportosságról ennél a változatnál sem mondanak le.

A hajtás alapja ez esetben az 1,4 literes TSI benzines egység lesz melyhez egy elektromotort társítanak a csehek. A rendszer összteljesítménye így 245 lóerő mintegy 400 Nm nyomaték mellett. Ezzel 7 másodperc kell a 100-as sprint teljesítéséhez az Octaviának, a tisztán elektromosan megtehető hatótáv pedig valamivel 50 kilométer fölött lesz majd.

A korábban beharangozott információk szerint lesz sima benzines is nagyjából a hibriddel megegyező teljesítménnyel, ám annál csaknem 250 kilóval barátságos összsúllyal, illetve később a dízel változat piacra vezetését is tervezik.