Friss formában az Opel Zafira

Az első képek után itt vannak a részletes információk az Opel Zafira ráncfelvarrásáról, amelynek során új külsőt öltött és új belsőt is kapott a hétüléses egyterű.

Nem sokkal azután, hogy kikerültek az internetre az első képek, az Opel is közzétette az információkat a Zafira ráncfelvarrásáról. 1999-ben ez a típus mutatta be elsőként a kompakt egyterűk között a padlóba hajtható hétüléses ülésrendszert, most pedig az a harmadik generáció újult meg, amelyet eddig Zafira Tourer néven ismertünk. A felfrissülés során eltűntek az autó orráról a bumeráng alakú fényszórók, amelyek az Amperát is jellegzetessé tették, a helyüket pedig az Opel teljesen LED-es mátrixfényszórói vették át.

A belső térben is újítottak az Opelnél, hiszen új formájú kormánykereket és egyszerűbben leolvasható műszereket kapott a Zafira, de a középkonzol kapcsolóinak számát is jelentősen mérsékelték a 7 colos érintőképernyő bevezetésével. Az alapváltozat is képes az Apple CarPlay és Android Auto segítségével az okostelefon tükrözésére, a csúcsmodell pedig beépített navigációt és 4G/LTE fedélzeti internetelérést is tartalmaz, amelyhez egyszerre hét készülék csatlakozhat, azaz minden utasra jut wifi.

Az új Zafira megtartja a variálható ülésrendszert, ahol a hátsó két sor ülései a padlóba hajthatók, a második sor középső ülésének ledöntésével pedig a két szélső utas kényelmesebben helyezkedhet el. Az opciók között panoráma-szélvédőt, adaptív lengéscsillapítást és távolságtartó tempomatot is találunk. Öt üléssel 710 literes, kettővel pedig 1860 literes a csomagtartó.