Felszereltségben és motorkínálatban is kibővült a Renault Talisman 2020-ra

A Renault bemutatta a Talisman zászlóshajó 2020-as ráncfelvarrását. Minden eddiginél gazdagabb felszereltség és egy új motor jellemzi, de sajnos nem nekünk.

A Renault mintegy öt évnyi változatlan piaci jelenlét után nyúltak hozzá a paletta zászlóshajójához, a Talisman kombi és szedán kiviteléhez. Kár, hogy eddig vártak vele, mivel január óta nálunk már nem forgalmazzák a típust.

De a lényeg, hogy megtörtént a frissítés, mely külső tekintetében visszafogottan érhető tetten. Új a hűtőrács és megváltozott a most már alapáron LED-es fényszóró rajzolata. A „cápauszony” antenna is új dizájnt kapott, ráadásul most már egy hátrafelé figyelő kamera is kérhető bele.

A belső térben már jóval könnyebb észre venni a változásokat. Digitálisra cserélték például a műszeregységet, melyre a navigáció képe is kitehető, illetve megváltozott a könyöklő környéke is. Érezhetően jobb minőségű anyagokkal tömték ki az utasteret, illetve Initiale Paris felszereltség esetén két új Nappa bőrözés is választhatóvá vált.

A legfontosabb újdonság, hogy most már egy 1,3 literes négyhengeres turbós benzines egység is kérhető a Talisman orrába, mely 160 lóerő leadására képes és kizárólag automata váltóval kérhető.