Felfrissült az Audi RS5

Az Audi természetesen a teljesítményre kihegyezett paletta frissen tartását sem veszi félvállról, így az alap A5 megújulása után nem sokkal már itt is van az RS5 2020-as modellévre felkészített változata.

Az Audi végre hozzányúlt az RS5-höz is, hogy felkészítse a 2020-as modellévre. Természetesen nem kellett sokat változtatni, hiszen egy kiváló sportkocsiról van szó.

Először is a gyáriak a külső megjelenést az új RS palettához igazították, azaz az RS5 is megkapta a szélesebb, nyújtott méhsejt szerkezettel kialakított új hűtőrácsot, illetve a múlt előtt tisztelgésként jelent meg egy kisebb beömlő csík közvetlenül a rácsozás fölött. Az első matrix LED fényszórók rajzolata is teljesen új, de ez az eljárás a hátsó lámpák esetében is megfigyelhető. A lökhárítók sem maradtak változatlanul, elől nagyobbra vágott beömlők, hátul pedig hangsúlyosabb diffúzor kialakítás jellemzi a frissítés utáni négykarikást.

A belső térben a legnagyobb változás a kijelzők esetében figyelhető meg. Az RS5 is megkapta a konszern új MMI touch infotainment rendszerét, illetve feláras extraként választható a 12,3 collos digitális műszeregység, mely két új RS funkcióval bővült ki az alapváltozathoz képest.

A hajtáslánc maradt a régi, azaz a 2,9 literes V6-os TFSI egység továbbra is 450 lóerőt képes leadni 600 Nm nyomaték mellett, viszont átdolgozták a sport differenciálművet a hátsó tengelyben. Ez aktívan részt vesz a kerekekre jutó nyomaték elosztásában attól függően, hogy a kormányról is vezérelhető üzemmódok közül melyiket választjuk ki.