Felfrissült a Renault Twingo

A Renault Twingo jelenlegi generációja megkapta pályafutása első frissítését. Óvatosan változtattak rajta, ám gyakorlatilag mindenbe belenyúltak egy picit a gyáriak.

A Renault még 2014-ben indította útjára a Twingo jelenlegi generációját, így érthető, hogy egy kis ráncfelvarrásnak vetették alá a kis pöttöm franciát.

A külső változtatások elég jelentősek, de mégsem változtatják meg a már jól megismert karaktert. A hűtőrács alsó része kisebb lett, a felső pedig új rajzolatot kapott. Változott az első és hátsó lökhárító kiképzése is, az utóbbi esetében eltüntették a diffúzor hatású műanyag elemet. A fényszórókba beépítették a C alakú nappali LED-es menetfényt, a választható színeket pedig két új elemmel, a mangó sárgával és a quartz fehérrel bővítették ki. Ugyan nem karosszéria változtatás, ám sokan javít az összképen az is, hogy mintegy 1 centivel ültették lejjebb a friss Twingót, főként a jobb kanyarstabilitás érdekében.

Belül az új középkonzol kialakítás szúrhat szemet, melybe mostantól az R&Go és az Easy Link multimédiás csomagot is kérhetjük, mindkettőt teljes értékű okostelefon támogatottsággal. Új a váltógomb, illetve mostantól felszereltségtől függetlenül jár a zárható kesztyűtartó is.

A motorpaletta sem maradt érintetlenül, megjelent ugyanis az új SCe 75 (1 literes háromhengeres benzines) egység is a kínálatban.