Felfrissült a Porsche Macan

Nem túl durván, inkább ízlésesen frissült fel a Porsche Macan a Párizsi Autószalonon. Az új színek mellett nagyobb kijelzőt is kapott.

A Porsche Macan felfrissülése szerencsére nem mondható drasztikusnak, ám ha nagyon figyelünk, azért könnyen észrevehetjük a változtatásokat. Új dizájnt kapott az első lökhárító és a két fényszóró, ez utóbbi ráadásul már DLPS funkcióval is kérhető, azaz képes szabályozni a fényelosztást annak érdekében, hogy tényleg oda világítson a Macan menet közben, ahová kell. A hátsó lámpák is változtak, egészen pontosan háromdimenziós LED-es kialakítást kaptak. A külső felfrissüléshez tartozik négy új szín is, köztük a bemutatott példányon látható és igencsak látványos Miami kék fényezés.

Belül a legfontosabb változás az újabb Porsche modellekben már megismert PCM (Porsche Communication Management) rendszer és az ehhez kapcsolódó nagyobb kijelző.

A hajtáslánc egyetlen apróbb változtatást tartalmaz: a négyhengeres kétliteres turbós benzines egységet egy picit átprogramozták, így most már „csak” 245 lóerős az eddigi 252 helyett. Erre a beavatkozásra valószínűleg az egyre szigorodó környezetvédelmi normák miatt volt szükség.