Felfrissül a Subaru Impreza

Mostanság keveset hallat magáról a Subaru, ám a csend nem a tétlenséget jelenti. Most például az Impreza kapott egy jelképes ráncfelvarrást.

A Subaru nem igazán kerül mostanság a figyelem középpontjába, de valahogy úgy tűnik, hogy rétegmodell gyártóként nem is vágynak igazán erre a srácok. Azt azonban senki sem gondolja, hogy nem történik semmi a japán gyártó háza táján. Most például három évvel a piacra kerülése után megkapta az első ráncfelvarrását a jelenlegi Impreza generáció.

Külsőleg a teljesen új lökhárító lehet szembetűnő, egészen pontosan annak az alján futó légbeömlő változott meg látványosan.

Belül az infotainment rendszer kijelzője hangsúlyosabb lett azáltal, hogy eltüntettek néhány gombot a közeléből. Ami ennél is fontosabb, hogy megkapta a legmodernebb aktív balesetmegelőző rendszereket is az Impreza, így most már adaptív tempomat és sávtartó automatika is kérhető hozzá.

A motorpaletta változatlan, azaz továbbra is a 116 vagy a 154 lóerős benzines boxer választható, a futómű viszont kapott egy okosítást, aminek köszönhetően rengeteget javult a vezetési élmény.