Európában is visszahívja az elektromos Kona modelleket a Hyundai tűzveszély miatt

A Hyundai a hazai koreai piacon már bejelentette, hogy visszahívást kezdeményez az elektromos Kona modellekre tűzveszélyesség miatt, ám úgy tűnik, hogy a probléma globális és az európai vásárlók sem ússzák meg a szervizelést.

Az elmúlt héten jelentette be a Hyundai, hogy az ázsiai piacon visszahívja az elektromos Kona modelleket, mivel kiderült, hogy töltés közben az elektromos rendszerben zárlat keletkezhet, ami könnyen tüzet okozhat. Sőt okoz is, hiszen eddig már 16 darab kiégett autóról tud a gyártó világszerte.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a visszahívás elkerülhetetlen lesz Európában is, hiszen itt is adtak el szép számban eddig az autóból. Egészen pontosan több mint 37 ezer autót érinthet csak az itteni piacon a probléma, aminek köszönhetően történetének legnagyobb visszahívási hulláma előtt áll a koreai gyártó.

Az ázsiában leszervizelt példányoknál szoftveres frissítést alkalmaztak a legtöbb esetben, illetve átnézték az akkumulátorokat is. Ezeket csak akkor cserélték, ha ennek szükségét látták, azaz már a szoftveres hiba károsította őket. Közben a Hyundai akkumulátor beszállíója, az LG Chem közleményben jelezte, hogy a tüzet nem az akksik okozzák, ugyanis a gyártóval eszközölt vizsgálatok kimutatták, hogy azok akkor sem képesek meggyulladni, ha ténylegesen károsodnak az autó rossz szoftverei miatt.