Európában is kapható lesz a Ram pickup

Egyre több eddig kifejezetten amerikai típus jelenik meg az európai kínálatban is. Most például a Dodge almárkájaként működő RAM jelentette be, hogy itt is kaphatók lesznek a brutális platós gépek.

Fura világot élünk, legalábbis az autópiac szempontjából. Az figyelhető meg ugyanis, hogy míg az európai szabályozások egyes márkákat szó szerint elüldöznek a kontinensről, addig mások pont az ellenkezőjét teszik: eddig nálunk nem kapható modelleket kezdenek el honosítani.

Pontosan így tett nemrégiben a Ford az Explorer hibrid változatával, most pedig az Amerikában szintén nagy névnek számító, a Ford F-150 pickup legnagyobb konkurenseként nyilvántartott RAM is hasonló lépésre szánta el magát. Csak hasonló, mert a Dodge alá tartozó márka nem vesződik hibrid hajtásokkal, kő kemény 6,2 literes 700 lóerős V8-as benzines motorral árulja majd itt is az 1500 TRX platóst!

Na de ez hogy egyeztethető össze az emissziós normákkal? Sehogy! A kereskedői hálózat kiépítése után valószínűleg úgy árazzák be az autókat, hogy abba már beleszámítják a szabályok megsértéséért járó bírságot. A tengerentúlon érvényes 70 ezer dolláros ár így nálunk valószínűleg jóval több lesz, ami természetesen nem teszi tömegmodellé majd az amerikai járgányt.