Európába érkezett az új Honda NSX

Megkezdődött a Honda NSX európai forgalmazása, a japán gyártó régóta várt hibrid sportkocsijának első példányát nemrég adták át Monacóban.

Sokat kellett várni a Honda új sportkocsijára, de úgy tűnik, megérte. A legendás NSX néven bemutatott második generációból több prototípust is lelepleztek, mielőtt a forgalmazás megkezdődött volna. Az Egyesült Államokban már az év elején eladták az első példányt, ami egy árverésen talált gazdára, és 1,2 millió dollárt fizettek érte, Európában pedig most adták át az elsőt. Claude Sage, a Honda márkanagykövete vehette át az autót, aki a Honda svájci importőrének alapítója, nem mellékesen pedig 1984-ben közreműködött az NSX előzetesének tekinthető HP-X tanulmányautó megalkotásában is.

Az új generáció mindenben felülmúlja elődjét. 3,5 literes, biturbó V6-os benzinmotorja 508 lóerős és 550 Nm a nyomatéka, ehhez egy 48 lóerős elektromotor kapcsolódik, és kilencfokozatú automata sebességváltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket. De az első kerekekhez is került két, egyenként 36 lóerős elektromotor, így az összkerékhajtású NSX kombinált teljesítménye 581 lóerő, a maximum nyomatéka pedig 664 Nm. Az 1725 kilogrammos sportkocsi ezzel 308 km/órás végsebességet érhet el.