Erősített a Noble

A kis brit autómanufaktúrák egyik utolsó képviselője a Noble, amelynél kézzel szerelik össze a blokkolásgátló nélküli középmotoros sportkocsit, az immár 670 lóerős M600-at.

A brit sportautó-márkák egyik utolsó képviselője az 1999-ben alapított Noble, amelynek legújabb modellje a 2009-ben megjelent M600 módosított kivitele. Az autót különleges mélyvörös színre fényezték, de a tetőt kihagyták a festésből, így könnyen észrevehető, hogy szénszálas anyagból készült, akárcsak az egész karosszériaváz. A középmotoros M600 hátsó kerekeit a Yamaha által fejlesztett 4,4 literes V8-as motor hajtja, amellyel korábban a Volvo XC90 előző generációjában találkozhattunk. A Noble számára azonban két turbótöltővel látták el, így 650 lóerőre növelték a teljesítményét, amelyet a módosított kivitelen már 670 lóerőig fokoztak. A mindössze 1200 kilogrammos M600 ezzel 3,5 másodperc alatt éri el a százas tempót, a végsebessége pedig 360 km/óra feletti. A hatfokozatú kézi váltóval szerelt, blokkolásgátló nélküli Noble ezzel a régi idők szuper-sportautóinak vezetési élményét ígéri.