Emeli a lécet a Mini, itt a Countryman John Cooper Works ráncfelvarrás

Apránként, de évről évre emeli azt a bizonyos lécet a Mini. Most a Countryman John Cooper Works változata kapta meg a kötelező ráncfelvarrását, mely apróbb külső változtatások mellett a paletta legerősebbjeként száll harcba a vásárlók kegyeiért.

A Mini már régen nem az a kedves kis egyszerű márka, ami régen volt. A BMW fennhatósága alatt ugyanis elérték azt, hogy már sportautós körökben is érdemes számításba venni egy-egy modellt. Ilyen például a Countryman John Cooper Works is, mely most egy hathatós ráncfelvarráson ment keresztül.

A beavatkozás külsőleg főleg az új lámpatesteken érhető tetten, ezek ugyanis új rajzolatot kaptak. Elől alapárassá vált az adaptív fényszóró, de némi extra pénzért cserébe mátrix LED-es megoldás is rendelhető hozzá. A belső térben a digitális műszeregység valamint a nagyobb 8,8 colos érintőképernyő számít újdonságnak, de csak ha kifizetjük a felárat értük. Fontos továbbra, hogy az infotainment rendszer beépített SIM kártyát kapott, így most már állandó internetes kapcsolatra képes.

A legfontosabb részlet továbbra is a motortérben keresendő, itt leledzik ugyanis az a 2 literes turbós négyhengeres egység, mely a maga 306 lóerős teljesítményével a Mini paletta legerősebbjének számít visszamenőlegesen is. Ezzel, na meg az ALL4 összkerék meghajtással a JCW kivitel egészen megkapó mozgékonysággal bír, egészen pontosan 5,1 másodperc alatt éri el a 100 kilométeres óránkénti sebességet, majd az elektronika szabályozása vet véget a lendületes gyorsulásnak 250 km/óra sebességnél.