Eltérő nevek, azonos funkciók

A vezetéssegítő rendszerek megjelenése óta megszokhattuk, hogy az autógyárak eltérő megnevezéseket használnak, azonos berendezésekre. Ez sok vásárlónak, illetve felhasználónak okoz fejfájást, hiszen sokszor nem egyértelmű, hogy mit takar egy adott szolgáltatás neve.

2022-ben, az infotainment rendszerek korának hajnalán eljutottunk oda, hogy 6 nagynevű fogyasztóvédelmi cég összeállt és kidolgoztak egy petíciót, aminek a tárgya az, hogy egyesítsék a cégek a különböző komfort, illetve vezetéssegítő funkcióinak nevét. Egyrészt nehezen kitalálhatóak, hogy miket is jelentenek a berendezések nevei, másrészt sokszor félrevezetőek, tehát nem is azt nyújtja adott esetben a szolgáltatás, mint amit hirdet.

Ez mondanunk sem kell, hogy nem egy szerencsés helyzet, hiszen sokszor nagyot mond magáról egy feature, ami jobb esetben csak a kényelmi funkciókat nagyzolja. Rosszabb a helyzet, ha mondjuk egy biztonsági berendezésnek van félrevezető neve, akár komoly balesethez is vezethet, ha a felhasználó túlságosan bízik az elektronikában.

Ezek a funkciók kiemelt szerepet játszanak a kérelmezés szövegében. Név szerint a következő rendszerek körül szeretnék eloszlatni a homályt: az ütközésre való figyelmeztető, az ütközést megelőző, a parkolást segítő és a vezető éberségét figyelő rendszereket kérvényezték fokozott fegyelemmel való elbírálásra.