Első képen a Hyundai hibridje

Megmutatta az első képet az új hibrid autójáról a Hyundai, az Ioniq névre keresztelt modellt konnektorról tölthető és tisztán elektromos változatban is bemutatják majd.

Sokat sejtető képet mutatott meg a Hyundai arról, milyen lesz az új hibrid autója. Az Ioniq névre keresztelt modell egyik érdekessége az, hogy nem egy meglévő típus átalakításával született, hanem eleve hibridnek tervezték. Pontosabban nem csak hibridnek, hiszen a Hyundai bejelentette, hogy a hagyományos benzines-elektromos hibrid mellett ugyanennek a modellnek a konnektorról tölthető, úgynevezett plug-in változata, és tisztán elektromotoros kivitele is kapható lesz, ezzel pedig egyedülálló lesz a piacon. Az első kép még csak az újdonság sziluettjét mutatja, de már ebből is látszik, hogy egy kompakt méretű autóról lesz szó, ahol a formatervet a minél csekélyebb légellenállásnak rendelték alá, akárcsak a Chevrolet Volt és Toyota Prius esetében. A hírek szerint az Ioniq egy 1,6 literes benzinmotort és egy elektromotort kap, akárcsak a konszernen belüli Kia Niro, amely szintén eleve hibridnek tervezett modellként mutatkozik be, csak éppen crossover stílusú karosszériát kap. A most megelőlegezett Hyundai Ioniq már januárban bemutatkozhat, az európai közönség pedig a márciusi Genfi Autószalonon csodálhatja meg elsőként.