Első képeken az új Mercedes-Benz E-osztály

A hivatalos bemutató előtt kerültek ki az új E-osztály gyári fényképei, a Mercedes-Benz nagyautója áramvonalasabb és kényelmesebb is lesz elődjénél.

Már a hivatalos bemutató előtt látható az új generációs Mercedes-Benz E-osztály, a gyári fényképek ugyanis kikerültek az internetre. A végleges adatokra még várni kell, de úgy tudjuk, hogy a C-osztály és S-osztály stílusát idéző karosszéria hossza 4,92 méteresre növekedik, a tengelytávolság pedig négy centiméterrel 2,94 méteresre nyúlik, ami tágasabb utasteret is eredményez. Az elődjénél lekerekítettebb vonalvezetés még áramvonalasabb karosszériát jelent, a légellenállási együttható 0,23.

A korábbi előzetesekből már megtudtuk, hogy az új S-osztály mintájára készült műszerfalat is kaphat az E-osztály következő generációja. Az alapmodellbe még hagyományos műszeregység és 7 colos központi kijelző kerül, de a csúcsváltozat műszerfalán már egymás mellett két, egyenként 12,3 colos átmérőjű színes képernyőt találunk, amiből az egyik a számlapokat, a másik pedig a navigációs rendszer képernyőjét jeleníti meg. Az új E-osztály érdekessége, hogy a kormánykerék küllőire gombok helyett érintésre érzékeny felületek kerültek, amelyekkel még többféleképpen vezérelhetők a központi rendszerek.

A felszereltségi lista is izgalmas új elemekkel bővül, az új E-osztály például akár úgy is képes önállóan követni az előtte haladó autót, hogy a sávfelfestések hiányosak, az irányra ugyanis a körülötte haladó autók mozgásából következtet a rendszer. A táblafelismerő által észlelt sebességkorlátozás automatikusan beállítható a tempomatra, a gyalogosfelismerő rendszer a fékezés mellett a kormányzásban is segíti a vezetőt, és alighanem az egyik legérdekesebb extra az, hogy okostelefon segítségével, az autó mellett állva is ki vagy be lehet gurítani a Mercedest a parkolóhelyre.

A motorkínálat kétliteres, négyhengeres erőforrásokkal indul, a benzines teljesítménye 183 és 245 lóerő közötti, a dízel pedig 150 és 190 lóerős kivitelben lesz kapható. A sorban következik a háromliteres, hathengeres benzines 333 és 367 lóerővel, a V6-os dízel pedig 258 lóerőre képes. Az új E-osztály kapható lesz konnektorról tölthető hibrid változatban is, ahol a kétliteres benzinmotort egészíti ki a villanymotor. Új nagyautóját hivatalosan a januári Detroiti Autószalonon leplezi le a Mercedes-Benz, akkor további információkat is megtudhatunk róla.