Elkészült az Audi új elektromos platformja, amely más gyártók számára is elérhető lesz

Az Audi és a Porsche mérnökei közösen fejlesztették ki azt a PPE elektromos platformot, mely nem csak a VW csoport elektromos autóit szolgálja majd ki, hanem a többi gyártó számára is elérhető lesz.

Új platformmal bővült a VW csoport elektromos részlege, az MEB nevezetű mellé ugyanis elkészült a főként SUV és Crossover modelleket kiszolgáló PPE is. A gyáriak elmondása szerint a legnagyobb különbség az MEB-hez mérten, hogy ez a megoldás elérhető lesz a több gyártó számára is, persze együttműködési megállapodás keretén belül.

„Már most rengetegen érdeklődnek a platformunk iránt, több tárgyalás folyik szimultán egymás mellett. A technológiák megosztása képes olyan erőteljes hatást elérni, ami átlendíti a nehézségeken az elektromos autó piacot. Ez mindannyiunk (értsd: autógyártók) érdeke” – mondta Ulrich Widmann, az Audi elektromos fejlesztésekért felelős igazgatója.

A PPE előnye még az MEB-el szemben, hogy ez már támogatja a 800 voltos elektromos hálózatot is akár 350 kW-os töltési teljesítménnyel, ráadásul légrugózás, összkerék kormányzás és nyomatékvektorálás is párosítható hozzá.

Ezen kívül még két platformot fejleszt a VW csoport, ezzel már tényleg a teljes piacot lefedve, minden eshetőségre felkészülve.