Elkészült a Porsche 911 Speedster

Tavaly mutatkozott be tanulmányként, most viszont végre széria változatban is itt a Porsche 911 Speedster. Semmit sem vesztett a bájából, most is az egyik legkívánatosabb autó a világon.

Még tavaly mutatta meg a nagyközönségnek a Porsche a 911 Speedster tanulmányt, ami főleg a formai megoldásai miatt azonnal az emberek szívébe lopta magát. Nem is volt kérdés, hogy lesz-e széria változat belőle, az viszont igen, hogy mikor. Most!

A New York Auto Show előtt a németek ugyanis leleplezték a végleges változatot, ami lényegében egy az egyben az, amit a tanulmány mutatott pár hónapja. Az autó eleje még mindig a „normál” 911 stílusát hordozza magán, ami viszont az egyébként laposabbra húzott szélvédő mögött található, az maga a formai bravúr. Hátsó üléssor nincs, méretes tető takaró panel viszont van. Ez a panel pedig olyan jól néz ki, hogy már ez egymagában eladja a járgányt, pedig vannak még érdekességek szép számban.

Ott van például a tény, hogy a karosszéria elemek többsége karbonszálas műanyagból készült, még a speciális központi rögzítésű felnik is alaposan ki vannak könnyítve. Ezeknek köszönhetően az utóbbi idők legstílusosabb Porsche modelljének a súlya nem éri el az 1500 kilót. A motortérben a GT3 és a GT3 RS-ből megismert 4 literes szívó hathengeres boxermotor található módosított szívósorral, aminek köszönhetően itt 502 lóerőt tudhat magáénak a sofőr.

A Speedster teteje amúgy teljes mértékben kézzel mozgatható, érthető módon mozgató mechanikával nem akarták növelni a sportkocsi súlyát a gyáriak. Alapból még a légkondit is kihagynák belőle a mérnökök, ám ez természetesen igény szerint beszerelésre kerül felár nélkül.