Elérhető árú elektromos autók egyenesen Németországból

Egy német kis cég, az e.Go Mobile bemutatta azt az elektromos kisautót, mely jóval kedvezőbb áron elérhető, mint a piacot jelenleg uraló modellek.

Nem biztos, hogy sokan hallottak még az e.Go Mobile cégről, ám amilyen iramban fejlődik a kis német startup csapat, szinte garantált, hogy pár év múlva már az autózás világában érdekeltek ismerni fogják őket. Először is fontos megjegyezni, hogy ez annak a Günther Schuh professzornak a cége, akinek a német posta az elektromos StreetScooter teherautókat köszönheti.

Most viszont nem a fuvarozás terén, hanem bizony a városi személyautózással bizonyíthatnak, bemutatták ugyanis az első kisméretű és megfizethető árú elektromos autójukat, melyet Life-nak, azaz életnek neveztek el.

A négyüléses, ám csak kétajtós kisautó háromféle akkumulátor csomaggal és elektromotorral érhető el. A Life 20 a belépő szint 27 lóerős motorral és 121 kilométeres hatótávval, a Life 40 egy 54 lóerős motort kapott és 142 kilométert megy el egy töltéssel, míg a csúcsnak számító Life 60 már 80 lóerővel, 3,4 másodperces 100-as sprinttel és 184 kilométeres hatótávval rendelkezik.

Természetesen a lényeg az ár, hiszen az e.Go ezen a téren tudja megfogni a konkurenciát. A leggyengébb kivitel ára nem éri el az 5 millió forintot sem (15900 euró), a Life 40 ennél nagyjából 400 ezer forinttal drágább, míg a csúcskivitel is csak 6,2 millió forintba kerül.

Persze, ezek az összegek sem nevezhetőek aprópénznek, ám lényegesen kedvezőbbek, mint más gyártó modelljei. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy pár nap alatt 3200 előrendelést tudott már begyűjteni a cég.