Elektromos városi tanulmánnyal megy Genfbe a Honda

A Honda hivatalosan is bejelentette, hogy az idei Genfi Autószalonon mutatja be azt a tanulmányt, mely a tisztán elektromos városi kisautója alapjait képezi majd.

A Honda anno amilyen lelkesedéssel csapott le a hibrid autózásra, annyira távol tartotta magát eddig a tisztán elektromos vonaltól. Érthető, hiszen ők főleg a hidrogén üzemanyagcellás megoldásra koncentráltak, ám azt ideje volt már belátni, hogy azért teljesen nem lehet kimaradni egy olyan piacról, mint az EV modellek piaca.

Ennek értelmében most a Genfi autószalonon már koncepció szinten jelen lesz az a kis városi minijük, melyet az év végére már szeretnének sorozatgyártású kivitelben is leleplezni. Név egyelőre nincs, kedvcsinálónak is egyetlen képet adtak csak ki a japánok.

Ha minden igaz, a kis városi minit nagyon gyorsan követni fogják újabb elektromos modellek, már ha tartani akarja a gyártó azokat a terveket, miszerint 2025-ben az európai eladások kétharmadának már elektromos járművekből kell összejönnie.