Elektromos teherautókkal bővíti a palettáját a Volvo

A Volvo jelenleg két elektromos tehergépkocsival van a piacon, de pár éven belül egy egész modellcsalád fog versengeni a fuvarozók kegyeiért. Nem csak könnyű, hanem nehéz tehergépek is átesnek majd a villanyosításon.

A Volvo igencsak komolyan veszi a villanyosítást, legyen szó személy- vagy tehergépjárművekről egyaránt. Most az utóbbi kategóriával kapcsolatban érkeztek új hírek, egészen pontosan egy komplett elektromos teherautó paletta felépítésére készül a svéd gyártó.

Ennek jelenleg a Volvo FE és az FL a két elérhető tagja, melyek főként kisebb, városi feladatra szánt (például szemétszállítás) teherautók, ám jövőre már bemutatásra kerülnek a nagyobb, FH, FM és FMX megjelölésű változatok.

Ezekkel akár a 44 tonnás szerelvénytömeg is elérhető, azaz több árut képesek majd szállítani teljesen elektromos üzemben. A hatótáv természetesen akkumulátor és felhasználás függő, de a gyáriak ígérete szerint akár 300 kilométert is el lehet majd menni egy töltéssel, amennyiben a legnagyobb akkumulátor csomaggal rendeljük meg a munkaeszközt.

Természetesen tudja a Volvo is, hogy ez nemzetközi fuvarozáshoz még nem igazán elegendő, így tervezik az üzemanyagcellás változatok kifejlesztését is, melyek hatótávja már nagyságrendileg megközelíti majd a jelenlegi dízel variánsokat. Ezek érkezése a 2020-as évek második felében várható.