Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

bentleyexp100gt

Elektromos önvezető koncepcióval készül a jövőre a Bentley

A Bentley is rálép arra az útra, ami jelenleg a jövőt jelenti, azaz egy teljesen elektromos önvezető koncepciót mutat be nemsokára.

Ma már egyre erősebb az emberek fejében a kép a jövő autóját illetően, azaz sokan elfogadták már, hogy majdnem minden gyártó elektromos irányba folytatja a fejlesztéseket. Mindezek mellett a felmérések szerint nagyon úgy tűnik, hogy egyre kevesebb ember akar maga vezetni, így érdemes az önvezető funkcióra is ráfeküdnie annak, aki fenn akar maradni a következő évtizedekben.

Érzi ezt a Bentley is, így a következő tanulmányautója is ezen elvek szerint készül el. Az EXP 100 GT Concept bizony egy túrajárgány lesz zéró emisszióval és magát vezető képességgel.

Egyelőre csak ennyit lehet tudni a július 10.-ére kiírt leleplezés előtt, illetve érkezett egy videó is, melyben akarva, vagy éppen akaratlanul megmutatták azt is a gyáriak, hogy az ajtók felfelé nyílnak majd a hagyományos kifelé nyúló megoldás helyett.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.