Elektromos népautót ígér a Citroen

A Citroen megkezdte a Genfi Autószalonon bemutatásra kerülő újdonsága beharangozását. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy egy olcsó elektromos lesz.

A Citroen idén a Genfi Autószalonra egy új premierrel készül, ám azt nagyon nem akarják elárulni, hogy pontosan mivel. Most érkezett egy kis információ csepegtetés, de ebből is csak annyit tudunk meg, hogy egy elektromos autó lesz kimondottan elfogadható áron.

A franciák nemes egyszerűséggel azt ígérik, hogy ezzel a lépéssel mindenki számára elérhetővé teszik a villanyos közlekedést. „100 éve a Citroen mindenki számára elérhetővé tette az autózást, most pedig elviszi mindenkihez az elektromos autózást is”- hangzik a marketing szöveg.

Az olcsó járgány ígéretéből szinte borítékolható, hogy egy kis városi mini lesz a Citroen legújabb dobása, sőt még valószínűbb, hogy a tavaly bemutatott Ami One koncepció széria változatát köszönthetjük majd Genfben. Az pedig tényleg kicsi volt, ráadásul a 100 kilométeres hatótáv sem mondható acélosnak, de hát minél kevesebb akkumulátor kerül bele, annál olcsóbban lehet majd tartani az induló árat.