Elektromos luxusautót álmodtak a lengyelek

A Tesla Model S babérjaira törne saját járművével egy idáig ismeretlen lengyel márka, a Varsovia. Az egyelőre Tanulmány, azaz Concept néven bemutatott autójuk fantasztikus – kérdés persze, hogy lesz-e belőle valami…

Egyelőre csak néhány elméleti műszaki paramétert és tucatnyi rajzot közölt a lengyel Varsovia nevű, idáig jóformán teljesen ismeretlen márka arról az elektromos luxus-limuzinról, amely nem csupán a Tesla Model S vetélytársa lehetne, hanem kivitelében még felül is múlná azt. A cég tervei szerint a képeken látható, fantasztikusan elegáns formavilágú luxus limuzin két tonnát nyomna, és 350 kilométeres utat tenne meg egyetlen feltöltéssel. Ugyanakkor a takarékosabb, hatótávolság-növelő üzemmódban akár 800 kilométernyire is eljuthatna. Igaz, így már nem lenne képes a tervezett 5 másodperc alatti 100 km/h-ás sprintteljesítményre. A nem túl fantáziadúsan egyelőre csak „Concept”, vagyis tanulmány néven futó jármű végsebessége 200 km/h lenne, belsejében pedig egy üzletemberekre szabott munkaállomást alakítanának ki. A Varsovia szerint 2018-ban indulhatna el a gyártás, a végleges modellből évente 50 példány készülne. Árára még csak nem is céloztak, de persze ez addig nem is igazán érdekes, ameddig valóban gyártásba nem kerül az autó.