Elektromos lehet a következő Mazda MX-5

Hivatalosan még nem született meg a döntés, ám a Mazda fejlesztési igazgatója már most arról beszél, hogy a villanyosítás lehet a megoldás a következő MX-5 generációnál.

Ugyan a Mazda MX-5 jelenlegi generációja még évekig változatlan formában lesz kapható, a japánon már javában tervezgetik az utódmodellt. Legalábbis elméleti szinten, hiszen még a hajtás kérdése sem dőlt el igazán.

Ichiro Hirose, a Mazda fejlesztési igazgatója számolt be arról, hogy egyre komolyabban foglalkoznak azzal, hogy pont az új MX-5 lesz a márka következő elektromos modellje.

” Hajtáslánctól függetlenül az új generációnak is a vezetési élményről kell szólnia, ráadásul meg kell tartani az elhanyagolható önsúlyt is. Ez nagy kihívás elé állít minket, de még mindig úgy tartjuk, hogy a villanyosítás az egyetlen járható út” – mondta Ichiro. Ezzel egyben arra is célzott, hogy a benzines-elektromos hibrid megoldást még ötlet szinten is elvetették, így ha tartani akarják magukat a folyamatosan szigorodó környezetvédelmi normákhoz, akkor az elektromosra váltás maradhat az egyetlen alternatíva.

Az elektromos átállásra Ikuo Maeda, a márka vezető dizájnere is utalt egy korábbi nyilatkozatában, amikor azt mondta, hogy „Egy olyan autót kell piacra dobnunk, amit az emberek úgy élvezhetnek, hogy közben nem nyomja őket a környezetszennyezés súlya”.