Elektromos autók a kínaiaktól

Európa meghódítását már feladta, de Kínában további újdonságokkal jelentkezik a Qoros, ezúttal két tisztán elektromos hajtású autó prototípusát mutatták be.

A kantoni autószalonon leplezi le két új prototípusát a kínai Qoros. Arról az autómárkáról van szó, amely korábban az európai piac meghódítását tűzte ki célul, de hiába szerepelt parádésan az itteni törésteszteken, ha egyszerűen túl drága lett volna bevezetni egy ilyen ismeretlen márkát. Kínában azonban továbbra is vonzerőnek számít, hogy európai igények szerint készült az autó, ezért a Qoros újabb fejlesztésekkel halad előre.

A most bemutatandó prototípusok a Qoros 3 és Qoros 5 tisztán elektromos hajtású kivitelei. A Q-Lectriq névre keresztelt koncepciókról még csak egy-egy képet adtak ki, de néhány adatukat már elárulták a kínaiak. Ezek szerint a Qoros 3 Q-Lectric nulláról százra 7,9 másodperc alatt gyorsul fel és 162 km/óra a végsebessége, miközben egy feltöltéssel 350 kilométer megtételére képes. A Qoros akkumulátora gyorstöltéssel is feltölthető.

A 3-as mellett a szabadidő-terepjárók közé szánt Qoros 5-ből is elkészült az elektromos kivitel. Mindkét prototípus jellegzetessége, hogy a hagyományos hűtőmaszk helyére áramvonalas panel került, egyediek a könnyűfém kerekek és a lökhárítók, a karosszériát pedig az elektromos autókat jelző kék betétek díszítik. A Qoros már 2017-ben elkezdi az elektromos modellek forgalmazását Kínában.