Egymillió értékesített autónál tart a Lexus Európában

Harminc éve kezdte meg európai működését a Toyota luxusmárkájaként a Lexus, most pedig már az egymilliomodik értékesített autót ünnepelhetik.

A Lexus lényegében a Toyota válasza volt arra, hogy Amerikában a 90-es évek közepén a Nissan saját prémium márkát alapított, amit nem sokkal rá már a Honda is követett az Acura létrehozásával. 1989-ben meg is kezdődött az amerikai értékesítés majd egy évvel rá már az európai piacon is kínált modelleket a japán gyártó.

Azóta eltelt harminc év, a Lexus pedig még mindig töretlen népszerűségnek örvend a tehetősebb vásárlók körében. Ennek is köszönhető, hogy most már a márka európai részlege az egymilliomodik eladott autót ünnepelheti.

Az ünnepi alkalomra a márka képviselői össze is gyűjtötték, hogy melyik modelljükből mennyi kelt el három évtized alatt, a számok pedig igencsak beszédesek. Szépen kivehető például, hogy a Lexus ráérzett az SUV mániára és sikeresen meg is lovagolta azt. A legsikeresebb modelljük ugyanis az RX széria, melyből csaknem 290 ezer darabot sikerült értékesíteni 20 év alatt. Ezt követi az IS, mely 1999 óta van jelen és ez idő alatt 202 ezer példány talált belőle gazdára. A dobogó harmadik helyén az NX crossover tanyázik valamivel több mint 155 ezer darabos eladással.

Fontos még, hogy bár csak 2005-ben került piacra az első hibrid Lexus, mégis a 30 éves átlag 49 százalékát teszik ki ezek a modellek, azaz az elmúlt években az eladott modellek döntő többsége volt benzin-elektromos.