Egymás után zárja be a gyárakat a Honda

Komoly problémára utal, hogy a Honda szinte havonta bejelent egy újabb gyárbezárást vagy átalakítást. Az angol és a török üzem után most az argentin autógyárnak is megpecsételődött a sorsa.

A Honda még februárban jelentette be, hogy 2021-ben végleg felszámolja a swindoni gyáregységét, majd pár héttel ez után a törökországi üzemmel kapcsolatban is bejelentették a bezárást. A folyamatosan gyengélkedő eladásoknak azonban úgy tűnik, hogy lesz egy harmadik áldozata is az argentin gyár személyében.

Ezt ugyan nem zárják be a japánok, viszont teljesen megszüntetik benne az autógyártást. Ennek értelmében 2020 után már csak motorkerékpárokat szerelnek össze ott, ugyanis a kétkerekűek piacán továbbra is remekel a Honda, így érdemes inkább arra a piacra rágyúrni egy kicsit.

Az argentin üzem az elmúlt időszakban főleg a HR-V gyártásával foglalkozott, de itt készültek pár éve még a sikertelenségbe belebukott City modellek is.