Egyelőre biztosan nem lesz teljesen elektromos Pagani

Bár a Pagani sosem zárkózott el a technológiai újdonságoktól, az elkövetkező 10 évben biztosan nem dobnak piacra teljesen elektromos szupersportkocsit. A márka vezetősége szerint egyelőre még nem tart ott az akkumulátor-technológia, hogy ez megvalósulhasson.

Az elektromos autók terjedése magával hozza, hogy minden kategóriába elkezdenek beszivárogni az elektromos hajtások. Egyre több az 1000 lóerő feletti villanyos járgány is, bár ezek kezelhetősége nem vethető össze a hagyományos szupersportkocsik által nyújtottakkal.

Ezért is jelentette most be a Pagani vezetősége, hogy 2035-ig biztosan nem dobnak piacra akkumulátoros-elektromos járgányt, azaz továbbra is a Mercedes eredetű 6 literes duplaturbós V12-es erőforrást használják majd az autóknál. Ez azért is érdekes, mert a gyáriak 5 évet és rengeteg pénzt öltek abba bele, hogy kísérletezzenek az elektromos megoldásokkal, de ezek szerint a végeredmény egyetlen esetben sem olyan volt, amivel oda tudnának álni az igencsak tehetős törzsvásárlóik elé.

„A célunk, hogy könnyű autókat hozzunk létre. Ennek minden Pagani modellben közös pontnak kell lennie. Különleges érzést kell képviselniük, amit nevezhetsz szórakozásnak vagy örömnek is. Ehhez a súly az elsődleges kérdés. Manapság, a jelenlegi (elektromos) technológiákkal nem tudunk úgy összehozni egy Paganit, ami olyan lenne, aminek mi szeretnénk.”- mondta Christopher Pagani, a márkát alapító Horacio Pagani fia.

Pagani arra is kitért, hogy hosszabb távon viszont úgy néz ki, hogy ők sem kerülhetik el a villanyosítást, amit továbbra is a Mercedessel együtt lépnek majd meg: „Folyamatosan lehetőségünk van értekezni a Mercedessel és az AMG-vel, amit nagyra értékelünk. Ők a hivatalos partnereink, ezért ha eljutunk oda, hogy elektromos autót kell építenünk, akkor meg fogjuk hozni ezt a döntést.”