Egy Yaris alapkra épülő kis SUV-t mutat be a Toyota a Genfi Autószalonon

A Toyota egyelőre nem árult el sokat az idei genfi újdonságáról, viszont kaptunk egy igencsak sokat mondó képet a leírások helyett. Bizony jön a Yaris alapokra felhúzott SUV, ami nem csak összkerekes lesz, hanem hibrid is.

A Toyota egy új taggal bővíti a palettáját idén a Genfi Autószalonon. Egyelőre nem árultak el sokat a szóban forgó járgányról, csupán annyit lehet tudni, hogy a Yaris alapjaira építik fel és egy a C-HR alá pozícionált kis SUV lesz. Kaptunk viszont egy kedvcsináló képet, amiből ennél több is kiderül.

Konkrétan az autó hátulját láthatjuk, kicsit Priuszos túlnyúlással és hátsó lámpákkal. Ami ennél is fontosabb, az a hibrid felirat és az alatta található AWD-i jelzés. Bizony, a japánok újdonsága nem csak hogy hibrid lesz, hanem egyben összkerekes is, azaz a belsőégésű motor az első, míg az elektromos egység a hátsó tengelyt hajtja majd.

A név és a technikai adatok egyelőre nem ismertek, de ahogy közeledik a szalon, valószínűleg egyre több információt dobnak be majd a köztudatba a gyáriak.