DS4 Kínának

Egy kifejezetten a kínai piac igényeihez igazodó kiadást készített a Citroen a DS4-ből. A 4S változat a jövő év második felében kerül majd forgalomba.

A frankfurti autószalonon mutatkozott be a Citroen elit szub-márkája, a DS4 Cross Back nevű prémim szabadidőautó változata. Most egy újabb, kissé kevésbé látványos, a jellemzően szabadidőautós kiegészítőket elhagyó al-változattal álltak elő: ez a DS 4S, amelyet kifejezetten a kínai piacra szán a gyártó. A jellegzetes DS-szárnyacskák, a márkaidentitást meghatározó hűtőmaszk persze ezen is megmaradt, de eltűntek a Cross-kivitel küszöbtoldatai és sárvédő-szélesítései. Ennél is feltűnőbb különbség azonban, hogy az autó hátsó traktusa sokkal jobban hasonlít a jármű műszaki adatait adó C4-eséhez, mint a DS-változathoz: kupé-jelleg helyett inkább kompaktos a formavilág. Ennek részeként a hátsó ajtók sem olyan rejtettek, mint a Cross esetében, hanem az alapváltozatéhoz hasonló, hagyományos kialakításúak. A beltér formavilága szinte egy az egyben a DS4-et idézi, ebben is bőr borítja a műszerfalat és az ajtókat is, és a kezelőszervek is lényegében változatlanok. Elől LED-es lámpákat kapott az autó, 136 apró fényforrás szolgáltatja a fényüket. Az alapmotor az 1,8 literes turbós benzines THP, amely 136 lóerőt ad le, de lesz belőle 204 lóerős változat is. Az autó forgalmazása a jövő év második felében kezdődik meg Kínában.