Drágább a kulcs, mint az autó? Könnyen meglehet, ha az Awain készletéből vásárolsz.

Kulcs, ami drágább egy luxusautónál is? Persze, hogy van ilyen. Az Awain Phantom névre keresztelt műremek például simán drágább, mint a névadó Rolls-Royce Phantom.

Ha luxusról és fényűzésről van szó, akkor nincsenek határok. Manapság gyakorlatilag bármire el lehet költeni a világ összes pénzét, így természetesen autó kulcsra is.

A finn Awain cég például piacra dobta a legújabb kollekcióját, mely három autó távirányítót tartalmaz és még a legolcsóbb is 49 ezer euróba, azaz több mint 15 millió forintba kerül. Ebben az esetben igény szerint vagy bőr, vagy fa borítást kap a kulcs, az aranyból kialakított peremében pedig 354 darab gyémántot helyeztek el.

Ha ez nem elég, akkor ott van a Serenity névre keresztelt termék, amihez például már 1250 gyémántot kapuk összesen 20 karát mennyiségben. Ennek az ára már 89 ezer euró, azaz 27,7 millió forint.

A leggazdagabbak viszont egyértelműen a Phantom installációt fogják megvásárolni, amiben 34,5 karátnyi gyémánt található és nem kevesebb mint 500 ezer eurót, azaz 155 millió forintot kell kifizetni érte. Igen, ez több, mint amibe egy teljesen új Rolls-Royce kerül, de hát aki úr, az a kulcs kiválasztásánál is legyen az.

Természetesen nem minden márkát érint az Awain kulcs kollekciója, csupán a Rolls-Royce, a Porsche, a Mercedes, a McLaren, a Maserati, a Lamborghini, a Bugatti, a Bentley és az Aston Martin tulajdonosok adhatnak le megrendelést. Valljuk be, máshonnan nem is számíthatnának érdeklődésre a srácok.