Dobta az Opel a sportkupé tervét

Ez gyorsan ment: a múlt héten mutatta be az Opel a GT Concept névű kis sportkocsi tanulmányát, de máris bejelentették, hogy biztosan nem kerül gyártásba a pofás kiskocsi. Az ok? Az Opel szerint nem érné meg. De biztosan így is a genfi szalon egyik sztárja lesz a kupé-koncepció.

A múlt héten mutatta be az Opel kis sportkocsi-tanulmányát, amelyet Genfben láthat majd élőben is a nagyközönség. De mielőtt a nagyközönség azt kezdte volna találgatni, hogy vajon mikorra valósulhat meg a dögös kupé, a gyár máris bejelentette: semmikor. Tanulmányuk szerint ugyanis nem érné meg a ráfordítást a modell sorozatgyártása.  A kiskocsit mi is bemutattuk.

1965-ben a Frankfurti Autószalonon mutatta be Experimental GT névre keresztelt sportkocsiját az Opel, a Kadett technikájára épülő újdonság pedig három éven belül a kereskedésekbe került, és mára legendává vált. Most újabb sportautóval eleveníti fel a hagyományait a német márka: Genfben mutatja be a GT legújabb generációjának prototípusát. A lendületes formájú, kompakt méretű, áramvonalas tanulmányautó feltűnő vörös karaktervonalat és vörös első gumiabroncsokat kapott. A szélvédő panorámatetőben folytatódik, az aerodinamikus karosszériáról pedig hiányoznak az ablaktörlők, kilincsek és visszapillantó tükrök. Az ajtók érintésre elektromotorosan nyílnak ki, a tükröket pedig kamerákkal helyettesítették, az első lámpák az Astrában látott teljesen LED-es fényszórók.

A Corvette mintájára a GT Concept is front-középmotoros, így alacsonyra és középre került a súlypontja, ami sportos menettulajdonságokat teremt. A prototípus motorja az Adam, Corsa és Astra kínálatából ismerős ezer köbcentis, háromhengeres, turbós benzinmotor, amely a szentgotthárdi gyárban készül. Az apró erőforrás itt 145 lóerős teljesítményre és 205 Nm nyomaték leadására képes, a kormánykerékről működtethető hatfokozatú szekvenciális sebességváltón át a hátsó kerekeket hajtja, és mivel a GT Concept egy tonnánál is könnyebb, ezért nyolc másodperc alatt gyorsul százra és 215 km/óra a végsebessége.