Dízellel döntene rekordot a Honda

Rekordot elérni nem csak nagy sebességgel lehet, a Honda például egy dízel Civic segítségével készül megdönteni az üzemanyag-takarékosság Guinness-rekordját.

24 európai országot érintő 13 ezer kilométeres túrával kívánja megdönteni az üzemanyag-takarékosság Guinness-rekordját a Honda. A japán márka európai kutatás-fejlesztési részlegének két munkatársa június elsején indult útnak Belgiumból egy 1,6 literes, 120 lóerős dízelmotorral szerelt Civic Tourer fedélzetén, hogy a kontinensünket az óramutató járásával megegyezően körbejárva, csakis a szárazföldön elérhető országokat érintve 25 nap múlva érjen célba.

Fergal McGrath és Julian Warren immár tizennyolc éve dolgoznak a Honda swindoni bázisán, a feladatuk átlagosan napi 592 kilométer megtétele lesz 7,5 óra alatt. A Guinness-rekordok szigorú szabályai szerint dokumentálniuk kell fényképekkel, hogy valóban beléptek mind a huszonnégy országba, de az útjukat GPS alapú nyomkövető is rögzíti majd. Az 1242 kg tömegű Civic Tourer ezt leszámítva teljesen szériaállapotú, a túra végén pedig kiderül, milyen eredményt sikerül elérni a gyárilag is meglehetősen alacsony, 3,8 l/100 km-es fogyasztási értékhez képest.