Csillagos égboltot formál a Rolls-Royce Ghost műszerfal díszítése

Hivatalosan szeptember elején mutatkozik be a Rolls-Royce Ghost új generációja, viszont a kedvcsináló apróságok kiszivárogtatása már megkezdődött. Most a műszerfal egyik érdekességére világított rá a gyártó.

A Rolls-Royce modellek jellegzetessége már évek óta, hogy a tetőbe épített LED-eknek köszönhetően a csillagos égbolt megjelenését varázsolja felénk a luxusjárgány, ha éppen kérjük bele ezt a csomagot. A szeptember elején érkező új Ghost generációnál viszont még tovább gondolták a dolgot, most már ugyanis a műszerfal is a csillagos eget tárja elénk, ha szeretnénk.

Ezt úgy oldják meg, hogy az első utasülés előtti részen, többrétegű, enyhén átlátszó réteg mögé egy díszbetétet helyeztek el, melyen összesen 90 ezer 2 mm-es lyukat vágtak lézeres technológiával amit hátulról 152 darab LED-el világítanak meg. Ennek köszönhetően olyan hatást értek el, mintha a természetesen vibráló csillagokat néznénk.

Fontos továbbá, hogy az egész konstrukció csak akkor látható, ha a gyújtás rá van adva az autóra, parkolás közben még a LED-ek furatai sem látszanak, egy teljesen egybefüggő fekete felület fogadja a nézelődőket.

És ez csak az egyik különleges megoldás a sok közül, amit a fényűző Rolls-Royce Ghost nyújt majd a vásárlóknak. A többi részlet az elsejére tervezett hivatalos bemutatón derül ki.